Szlovákia – 2025

Határtalanul Szlovákiában 2025

1.nap: Reggel indultunk el Toronyból. Első megállónk Dunaszerdahely volt, a Csallóköz központja. Először megnéztük a Sárga kastélyt, a Csallóközi Múzeumot, majd a Szent György római katolikus templomot. Elhaladtunk a Vermes Villa előtt, itt a Kortárs Galéria található. Megálltunk a MOL Aréna, korábban a DAC stadion mellett, amely Szlovákia egyik legerősebb foci klubja. Ezt követte a Dunatőkési megálló, itt található a régió nevezetessége a Tőkési vízimalom, amelyet szintén felkerestünk. Ezt követően Alsócsitárra látogattunk és megnéztük Kodály Zoltán emléktábláját. A koszorúzást követően elfoglaltuk a szállásunkat Jelenecen. 

2. nap A reggeli után Garamszentbenedekre utazunk, a bencések gótikus kolostorát látogattuk meg. Ezt követte Nyitra mellett a Zobor-hegy, millenniumi emlékmű, az egykori bencés templom romjainak megtekintése. A nap további részét Nyitrán, a várban töltöttük. Megtekintettük a vármegyeházát, a kanonokházat, a Vazul-tornyot, a római katolikus püspöki székesegyházat. Jelenecre visszatérve és a vacsorát követően szállásadónk megmutatta nekünk állatfarmját.

3. nap A reggelit követően összecsomagoltunk és elhagytuk a szállásunkat. Bátorkeszire utaztunk, ahol találkoztunk a Kováts József Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola tanulóival és tanáraival. Útunk következő állomása Komárom volt, ahol megnéztük a Szent András templomot, a Klapka teret, a Jókai szobrot, az Európa-udvart, a komáromi erődöt, a Jókai Mór színházat és beszélgettünk a színház igazgatójával. Innen utaztunk haza Toronyba.