Szlovénia – 2023

1. nap

Első állomásunk Kapornak volt, itt megnéztük a Skerlak-házat. Ezt követően Felsőlendvára utaztunk, ahol megtekintettük a várat és megismerkedtünk a várat birtokló családok történelmével, a kovács, a takács és a bognár mesterséggel, a gyógynövények felhasználásával valamint egy magyar feliratos film segítségével a térség elővilágával és gasztronómiájával. Ezután Muraszombatra utaztunk, ahol megtekintettük a kastély épületét. A kastélyban jelenleg egy múzeum működik. A kiállítási tárgyak között találtunk magyar nyelvű plakátokat az 1941 és 1945 közötti időszakból. A szállásunk Dobronakon volt. A szállás elfoglalását követően a helyi vendéglőben vacsoráztunk, majd vacsora után átbeszéltük a nap történéseit. 

2. nap

A reggelit követően Zsitkócra utaztunk. Itt közösen elszavaltuk Vörösmarty Mihály Szózat című művét és megkoszorúztuk Deák Ferenc emléktábláját. Utunk következő állomása a Lendvai Kétnyelvű Általános Iskola volt, ahol a diákok és az iskola igazgatónője fogadott minket. Jó volt kicsit bepillantani egy külföldi általános iskola mindennapjaiba. Ezután a lendvai várban tettünk látogatást, ahol részletesen megismerkedtünk a vár történelmével, a hetési népviselettel és Zala György munkásságával is. A Fő utcán található egy helytörténeti kiállítás, ahol Lendva város polgárosodásával ismerkedhet meg az odalátogató. Megtekintettük a Lendván készült esernyőket, megismerkedhettünk a polgári életmóddal és az I. világháború előtti város kulturális életével. Megtekintettük a Makovecz Imre által tervezett Művelődési Házat, majd a kilátótoronyhoz mentünk. A nap végén Dobronakon az orchideafarmon tettünk látogatást. 

3. nap

Miután megreggeliztünk és becsomagoltunk, a Bakonaki-tóhoz utaztunk. Itt – hogy még szebbé varázsoljuk a környezetet, segítettünk összegyűjteni a parkolóban található szemetet. Miután körbesétáltuk a tavat, az energiapontoknál pihentünk meg. Ezután Battyánfalvára utaztunk, ahol megismerkedtünk a kastély történetével, megtekintettük az épületet, a lovakat és sétáltunk a hatalmas parkban. Hazafelé a határt átlépve Alsószölnökön álltunk meg. Kicsit fáradtan, de tele élményekkel szálltunk le a busztól az iskola előtt.